Újjászületik katolikus templomunk - itt tartanak most a munkálatok
Bükkábrány római katolikus temploma 1750 óta, vagyis több mint 270 éve nem csak a katolikus hitélet központjaként szolgál, de állja az idők próbáját is, ez utóbbi pedig mára már igen csak megviselte. Igaz, az elmúlt években több felújítási munkán is túl van az épület. Legutóbb 2020-ban egy teljes külső festést és egy torony javítást sikerült megvalósítani részint pályázati forrásból.
2023-ban pedig újabb forrásokat kapott az egyházközség, hogy a templom belső tere is új pompában ragyoghasson. Egy mindösszesen 74 millió forintos beruházás megvalósítása kezdődött el elmúlt év szeptemberében. Ebből az összegből az Egri Főegyházmegye pályázata révén 35 milliós támogatáshoz jutott a templom, a fennmaradó részt pedig adományokból, támogatói segítségből igyekszik előteremteni a katolikus közösség. Egyik legjelentősebb anyagi segítséget maga a községi önkormányzat nyújtotta eddig, Szalai Szabolcs polgármester pedig a fő szervezője, elkötelezett kordinátora a teljes megvalósításnak.
A lassan nyolc hónapja folyó munkálatok két nagy részből tevődnek össze: egyrészt a templom belső festése valósul meg, amely mára már a végéhez közeledik. A korábban elvégzett kutatások eredményekét sikerült feltárni a falon levő legrégebbi, minden bizonnyal az építéskor felvitt festékréteget. A mostani rekonstrukció során pedig a kivitelező igyekszik ehhez igazítani az újjonnan felkerülő színeket. Ez mellett viszont számos tennivaló is akadt az évszázados, sok helyen igen rossz állapotban levő falakon. Ezekről beszélgettünk Király József templomfestő mesterrel.
Az mellett, hogy nem volt kis munka a több régi festés során felvitt festékréteg lekaparása sem, a mesterek igyekeztek ötvözni a hagyományos technikákat a modern kor vívmányaival. Ezt egyrészt a teljes munkálatokat felügyelő nemzeti örökségvédelem szakamberei is megkövetelték, másrész lényegesen tartósabb is, remélhetőleg sokáig nem kell majd újra hozzányúlni.
Bár a festés valóban csaknem kész, még kisebb munkák mindig akadnak.
A munkálatok másik fő része ugyanis a főoltár és a két mellékeoltár rekonstrukciója. Az aprólékos, már-már sebészi pontosságú munka során a felső festékréteg eltávolítása után fokozatosan tűnik elő a mellékoltárok eredeti kék márványmintás színe, illetve a főoltár eredeti, a másik kettőtől eltérő festése.
Számos olyan díszítőelem van, amelyet az oltárról eltávolítva nem helyben, hanem a szakemberek borsodnádasdi műhelyében rekonstruálnak: angyal figurák, aranyozott díszek. Ezek már megújulva kerülnek vissza a templomba.
Természetesen a szakember nem győzi hangsúlyozni, hogy a későbbiekben bőven lesz mire figyelni és vigyázni, hiszen nem elég újjá varázsolni valamit, azt meg is kell őrizni minél hosszabb ideig.
Itt tart tehát most, két hónappal a tervezett átadás előtt a katolikus templom rekonstrukciója. Az átadást és újra szentelést ugyanis június 9-én vasárnapra tervezi az egyházközség. Addig azonban még van egy újabb nagy feladat: egyelőre kétséges, lesz-e elegendő anyagi fedezet a szószék eredeti állapotának visszaállítására. Ez összesen újabb 9 millió forintba kerülne, de ennek az összegnek csak a töredéke áll rendelkezésre. Egyelőre az önkormányzat és az egyházközség minden követ megmozgat ennek előteremtésére, de ahogy az idő fogy úgy csökken az esély is. Mindenesetre aki szeretne hozzájárulni a költségekhez annak az adományát továbbra is köszönettel fogadják.
A templom felújítására szánt adományokat a következők alapján tudja eljuttatni az egyházközséghez:
Személyesen Kovács Dezsőné tudja átvenni a felajánlott összeget, amelyről természetesen nyugtát ad.
Ha valakia banki átutalás mellett dönt, azt a következő adatok alapján teheti meg:
A számlatulajdonos neve: Bükkábrány Római Katolikus Plébánia
Bankszámlaszám: 55100124-12001170 (MBH Bank)
Közlemény rovat: Katolikus templom felújítás
Bővebben