Hírek

Pályázatok Oktatás Újdonságok Klímaváltozás
Aran Jánosra emlékeztek az iskolások

Arany Napok - névadójuk születésnapját ünnepelték az iskolások

1817. március 2-án, vagyis pontosan 207 évvel ezelőtt született Arany János, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. Születésének évfordulója alkalmából az Arany János Általános Iskola pedagógusai és diákjai különösen színes programok részesei lehettek az egyébként is hagyományosnak számító Arany Napok elnevezésű rendezvény sorozat kapcsán ebben a tanévben is. A tanítás szempontjából rendhagyó két nap nyitányaként csütörtökön, vagyis február 29-én egy sportos délutánnal indultak a programok: agy három fordulós osztályok közötti foci és kézilabda bajnokság második fordulóján szurkolhatott mindenki a tornateremben. Az intézmény korábban két pályázatot is hirdetett: az egyik egy makett építő program volt, melynek keretében a régi, a mostani iskola helyén álló Máhr kúria makettjét lehetett lekészíteni korabeli fotók alapján. A másik egy kreatív szövegíró pályázat, amelynek témáját szintén az egykori kastély, illetve a Máhr család helyi kötődése adta. A beérkező pályaművekből külön kiállítás nyílt a könyvtár előterében. Pénteken a már hagyományos Literetúra vetélkedőn mutathatta meg minden felsős, mennyire jártas a magyar irodalom berkeiben, illetve Arany János életét, munkásságát illetően. A vetélkedő után mindenki a Dudás Sándor színházteremben gyülekezett, ahol ünnepi megemlékezésre került sor. A hatodik osztályosok irodalmi műsorral emlékeztek meg az iskola névadójáról, a vattai tagiskola diákjai és zenepedagógusai pedig a muzsika hangjaival tisztelegtek a költő emléke előtt. A megemlékezést a már szintén hagyományosnak tekinthető koszorúzás követte a főépület aulájában. Ennek végeztével indult az egészen délutánig az Arany-tallérok gyűjtése osztályonként, elynek során számos változatos feladat várt mindenkire. Délután egyszerre három helyszínen zajlott a vers- és prózamondó, illetve a szövegolvasó verseny, korosztályonként külön feladatok vártak a vállalkozó kedvű versenyzőkre. A két nap részletes eredményeit március 4-én hétfőn ismerhette meg hivatalosan is mindenki a tanítás előtti eredményhirdetés alkalmával.

Bővebben
Farsang az általános iskolában

Farsangoltak iskolásaink

Idén sem maradt el az Arany János Általános Iskola diákjai számára a farsangi mulatság, amely remélhetőleg messze űzi majd a telet, hiszen minden hasonló rendezvénynek ez az egyik célja. A másik pedig természetesen az, hogy mindenki jól érezze magát, a mindennapok gőzét is kiereszthesse egy vidám este keretében. Február 16-án az iskola tornatermében gyülekeztek a pedagógusok, diákok és a szülők. A belépőjegyek árát ebben az évben is a tanulókra, számukra szervezett programokra költi majd az intézméény. A mulatság elején Boncsér Regina és Gomány Hunor köszöntött mindenkit, majd Balázs Daniella és táncosai, illetve a nyolcadikos diákok nyitották meg a farsangi bulit. Ha pedig már jelmezesekről szólt az este, a Mikulás Expressz alkalmával már megismert mese figurák is ellátogattak az iskolába. Az osztályok külön-külön vonultak fel jelmezbe öltözve. Volt ahol az egyéni jelmezek kaptak főszerepet, de volt ahol az egész osztály egy közös produkcióval lepte meg a többieket. Mindezek után a zsüri tagjai visszavonultak, hogy a legeket kiválasszák a szereplők közül. Amíg pedig ők dolgoztak kezdetét vette a tombola nyeremények kisorsolása, de volt aki a büfét látogatta meg egy kis csemegéért. Az eredmények mellett idén először hirdettek bálkirálynőt és bálkirályt is, akikre a szavazatokat már napokkal krábban leadhatták a diákok. Ennek eredményeként a bál királynője Boncsér Regina, királya pedig Gomány Ádám lett. Varga Zoltán jóvoltából este hét óráig szólt a zene, amelyre mindenki kedvére kimulathatta magát.

Bővebben