Tegyünk a jövőnkért!

Tagadhatatlan tény - legalábbis a tudomány mai állása szerint - hogy a Föld 4,5 milliárd éves története során számos olyan változás történt, amely gyökeresen változtatta meg planétánk éghajlatát, élővilágát, sőt az emberiség történetére is nagy hatással volt.

Tegyünk a jövőnkért

Bizonyára az sem újdonság, hogy napjainkban is zajlik egy ilyen markáns változás. Van azonban egy óriási különbség a korábbi és a mostani tendenciák között: míg korábban ezek a folyamatok évezredek alatt, lassan fokozatosan zajlottak le, addig most alig száz év kellett ahhoz, hogy gyökeres változásokat észleljünk.

Magyarországon 1901-ben kezdődtek azok a műszeres mérések, amelyek hitelesen rögzítik a mért adatokat, köztük a hőmérsékletet, a csapadék mennyiségét, a napsütéses órák számát és sok mást is. Ezek alapján jól nyomon követhető az az extrém felmelegedés amelyről egyértelműen mi emberek tehetünk leginkább.

Igen, bizonyos folyamatok az emberi szennyező tevékenység nélkül is megtörténnének, de lényegesen lassabban. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az 1901 óta megkezdett mérések tanúsága szerint 2018 volt az eddigi legmelegebb évünk, ezt pedig csak egy esztendő múlta felül, a 2019-es!

"A mérések alapján a Kárpát-medence átlaghőmérséklete a globális átlagnál is gyorsabban emelkedik: Magyarországon a múlt század eleje óta tapasztalt 1,23 Celsius-fokos országos mértékű emelkedés meghaladja a globális változás 0,9 fokra becsült mértékét (1901 és 2018 közötti időszakot tekintve). A csapadék éven belüli eloszlása szintén megváltozott: kevesebb napon hullik csapadék, nőtt az aszályhajlam."  - áll egy, a közelmúltban megjelenő tanulmányban, amely kifejezetten hazánk klímájának megváltozását elemzi.

Illúzióink pedig ne legyenek: ez a tendencia tovább fog folytatódni, megakadályozni nem tudjuk. Tehetünk viszont azért, hogy jelentősen lassuljon. Mivel ugyanis a káros anyagok kibocsátásával, a sokszor felesleges energia felhasználással, a környezet szennyezésével és számos más tevékenységgel mi magunk is hozzájárulunk a fent leírt változásokhoz, ezekre való odafigyeléssel mi magunk vagyunk azok is, akik jelentősen lassíthatjuk a káros tendenciákat.